Trainer's HUB
Fejlesztő szakemberek közössége

vezetőfejlesztés értékesítés-fejlesztés változásmenedzsment kultúra fejlesztés

Tarczy-Julcsi-Trainershub

Régóta vágytam rá, hogy együtt dolgozhassunk a szakma legjobbjaival. Minden projektünk azt bizonyítja, hogy az együttműködésnek helye van a versenytársak között is, és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy tréningcégekkel, szabadúszó kollégákkal egyik pillanatban konkurensek, a másikban a partnerek vagyunk, és ebből mindig olyan klasszis megoldások és programok születnek, amiket kár lenne kihagyni.

A legnagyobb innováció nem a tartalomban, hanem a szakmai kapcsolatok új szintre emelésében van. Szívesen vagyunk ebben kezdeményezők, én személyesen ebben érzem jól magam és ilyen közegben tudok szárnyalni. 

Nézz szét a honlapunkon vagy keress a lenti elérhetőségeimen! Beszélgessünk, alakítsuk a jövő fejlesztő közösségét együtt!

Tarczy-Julcsi-Trainershub

+36-30-444-0042

STORY

Mi a Trainer's HUB?

Ma Magyarországon több ezer olyan szakember van, akik egy tanácsadó cég révén vállalati tanácsadással foglalkoznak. Ugyanakkor van rengeteg olyan szakember, aki nem köteleződött el egyetlen tanácsadó cég felé sem, mert saját tudásuk révén, saját ügyfelekkel dolgoznak. Közülük sokan szakmájuk igazi mesterei. Egy adott terület szakértői. Szabadúszók, függetlenek. Profik.

A Trainer’s HUB azért van, hogy a nagyvállalatok vagy nagy projektek, ahol több ember csapatmunkájára van szükség, megkaphassák őket, akik a legmagasabb szakmai színvonalat nyújtó trénerek, szervezetfejlesztők, coachok és más, fejlesztésben érdekelt szakmák kiválóságai.

Miért hasznos ez a megközelítés a partnereinknek?

MINŐSÉG

Adott témában a legjobbat. Sok nagy szakmai tudású és tapasztalt szakemberrel vagyunk kapcsolatban. Akkor vagyunk jó választás, ha egy szakmailag kiváló csapatot választanátok szívesen egy brand, vagy egy jó nevű ügyfélmenedzser helyett.

RUGALMASSÁG

Mert nincs mögöttünk felesleges infrastruktúra, így hitelesen képviseljük a gyorsaságot, rugalmasságot, hatékonyságot. Manír és körítés nélkül dolgozunk. Egyenesen, profin, eredményesen.

SOKSZÍNŰSÉG

Mert nagyon sokféle területről vannak szakembereink, és nem csak tréner-tanácsadó szemüvegünk van, hanem a pszichológustól a műsorkészítőig mindenféle szakmai terület elemeiből építkezünk.

PARTNERSÉG

Együtt dolgozunk tréningcégekkel, szakmai szervezetekkel, közösen gondolkodunk és cselekszünk annak érdekében, hogy a dolgozók egyre jobb helyekké tehessék a saját a munkahelyeiket. És ehhez ne csak tőlünk, hanem a vezetőiktől a legjobb támogatást kaphassák.

Megoldásaink

Hiszünk a szakma integritásában. Hogy a tudást nem elzárni, hanem megosztani kell.

Sales fejlesztés

Változásmenedzsment

Szervezetfejlesztés

Vezetőfejlesztés

Blended tartalomgyártás

ISMERD MEG SZAKÉRTŐINKET!

Hub

Együttműködő partnereink

Információk

Cégadatok

Süti szabályzat

Kapcsolat

Digital Business Kft. (Trainer’s Hub)

2051 Biatorbágy, Rákóczi utca 55. A. ép.

Telefon: +36 30 524 0901

© 2023 Website & Design by HumanIQ

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.

Elfogadom
Elutasítom